Újra eszméletnél voltam! Riadva kaptam bokámhoz. Nem hittem a szememnek. A lábamnak sem volt baja, nekem sem volt semmi bajom . -De hisz szétroncsolták a kutyák! Emlékszem a fájdalomra, a vérre! Lehetetlen.- Egy karcolás vagy valami? nem...semmi. Meddig lehettem eszméletlenül? Egy mély levegő után végre igazán kinyitottam a szememet és ráeszméltem, hogy még mindig a kádban ültem, de az egyszeri meleg víz már kihűlt. Az órára tekintettem. Az elmúlt másfél órát itt töltöttem volna? Álom lett volna? Az egész? Mellkasomhoz kaptam, mert az álomra visszaemlékezve idegesen kapkodtam a levegőt.
-Nyugi! - ismételgettem.
Biztosan álom volt. Mégis, hogy vagyok képes ilyen durvát álmodni? Lehetséges, hogy orvoshoz kéne járnom...ez nagyon kemény. Nagynehezen kiléptem a kádból és a tükörhöz sétáltam. Inkább vánszorogtam, mert a lábam még mindig annyira remegett a félelemtől, hogy minden lépésem ingatag volt. A tükör valami eltorzult képet mutatott nekem. A szemem vörös volt, mint aki órákig sírt, biztosan ez is történt álmodás közben. Az szó kiejtésekor végigfutott a hátamon a hideg és levegőm megint akadozott. Gyorsan megengedtem a csapból a vizet és a lehető leghidegebb észhez térítésre vállalkoztam. Le kellett nyugodnom!! Visszamentem a szobámba és kitártam a két hatalmas ablakomat. Kellett a friss levegő. Lehuppantam ágyamra és még mindig bokámat vizsgáltam, hogy megbizonyosodjak arról, hogy EZ a valóság.
Mára befejeztem a napot. Ez túl sok volt nekem. Ismét takaróm társaságára volt szükségem. Sírni akartam, de volt egy olyan érzésem, hogy az elmúlt órában minden nedvet kisírtam magamból. Megpróbáltam elaludni, de nem mertem. Nem akartam még egy olyan borzalmas élményt. A takaró alól, fejjel kibújva bámultam a csillagokat. Az égbolt egy hatalmas darabja lehetett az enyém a nagy ablakon keresztül. Ezért is tetszett nekem ez a szoba. Igaz, hogy az erkély a másik szobánál volt, de nekem ezek a hatalmas ablakok többet értek. Mint valami átjáró egy szebb világba. Az ezernyi csillag tömkelege álomszép képet alkotott. Ma este tiszta volt az ég, túl tiszta. Végül sikeresen elaludtam a friss, langyos szél és a meleg, puha ágyam kényeztetésében. Nagyon mélyen aludtam és megint álmodtam. De ez az álom szép volt. Anyával, apával és Lalával, a nővéremmel voltam a régi otthonunkban. Ez az álom sem maradt el kutya nélkül. De most a régi, szelíd kiskutyánk volt velünk. Ez a kutya egy cseppet sem volt veszélyes, sem rémíztő. Inkább hasonlított egy kicsi bárányra fehér, göndör szőre miatt, mint sem egy kutyára. Nagy melegség volt a szívemben, mintha csak azért álmodtam volna ezt, hogy megnyugtassam a lelkivilágomat. Nagyon hatásos volt. Olyan reggel három óra környékén ébredtem. Nem volt egy hosszú alvás az biztos. Egyáltalán minek is keltem fel? Kopogás. Már megint? Teljesen nyugodtan mentem az ajtóhoz, amit lefekvés előtt magamra zártam. Hála a szebbik álmomnak, már teljesen lenyugodtam.Mikor eltekertem az ajtómban a kulcsot, egy pillanatra végigfutott az agyamon a gondolat, hogy az ajtó mögött az a három kutya vár. Megizzadt a kezem, de tudtam, hogy ez lehetetlen, hiszen AZ CSAK EGY ÁLOM VOLT! Az ajtót kinyitottam, de megint senki. Persze, ki lenne fent korán reggel háromkor csak azért, hogy megzavarjon engem az alvásban. Régen Lala ijesztgetett ilyenekkel, amikor kicsik voltunk, de ő most kollégiumban él, úgyhogy ez lehetetlen. Lehetséges, hogy patkány van a házban és az kopogtatta a falat? Majd holnap szólok apának.
Tényleg...annyira bedepiztem este, hogy nem is beszéltem a szüleimmel. Apa este ért csak haza a munkából, én meg még csak nem is köszöntem neki. Anya is kemény napon volt túl és szinte vele se foglalkoztam. Majd ma elnézést kérek. Előző állapotába helyeztem ajtómat. Ledőltem az ágyamra, fejemre tettem fejhallgatómat és kellemes hangerőn, hallgattam valami klasszikusnak nem mondható, de szép és lágy zenét. Még csak reggel három volt, de én már nem bírtam aludni, mintha nem is lettem volna fáradt. A csillagok lassan levándoroltak az égről, mert a reggeli madárcsicsergés elzavarta őket az égről. Elég hangosak voltak ezek a madarak. Még fejhallgatóval a fülemen is hallottam őket. A nyugis szám nyolcvanadik meghallgatása után, lementem a konyhába, hogy harapjak valamit, mert a gyomrom nasiért kiáltott. Kinyitottam a hűtőt de a tegnapi ebéden kívül nem volt szinte semmi, valamilyen felvágott meg néhány zöldség, margarin és tej. Egy jó nagy adag zabpehely tökéletes lett volna, de tej már alig volt és nem akartam szüleimmel kiszúrni, hisz a reggeli kávézáshoz elengedhetetlen a tejecske. Végül megpillantottam, a hátra, csúnyán bevágott magányos sütiket, amiket anyu sütött a 'drága' szomszédoknak. Kegyelemért könyörögtek. - Hát ha ez a kívánságotok, én megkegyelmezek. - Kezembe kaptam az összeset és levágtam magam a tévé elé. Korán reggel alig volt valami..mire is számítottam? Mindenhol hülye készülékreklámok és egykét éjjel-nappali mesecsatorna és sportadó. Végül az egyik lüke mesénél ragadtam le. Elképesztő, hogy mekkora baromságokat adnak le a televízióban a gyerekeknek. Anya sütijei nagyon finomak voltak, érződött bennük a szeretet, amit a szomszédok nem fogadtak el. Jaj azok az emberek, meg az az At...mi is volt a név? Már megint elfelejtettem.
- ATHALIE! - üvöltötte valaki megzavarva gondolkodásomat.
Mi a pokol???! Ugrottam fel ülőhelyemről. Mi? Van itt valaki? Odarohantam az ablakoz. Remélem nincs itt valami zaklató barom. Mi ez?
- ATHALIE!
Ne már?! Ezt a fejemben hallom mi ez? Az álmom. Megszédültem. Hatalmas zavart éreztem a fejemben. Úgy bezavarodott előttem a kép, mintha éppen egy adóhálózat ment volna tönkre.Az álmomban, mikor sétáltam a férfiak mellett ezt üvöltötték, mikor megtámadtak a kutyák ezt üvöltötték és szinte megint érzem annak a tömegnyi virágnak az illatát! Ne, ugyan nemár. Hangokat hallanék? Beteg vagyok? Már az álmomban is ez a név? Oké, nyugi! Csak felzaklatott a tegnapi nap és keveset aludtam. Semmi probléma. Visszamentem a kanapéhoz, hogy összeszedjem az előbb rémülten eldobott sütiket.
*namaeja*
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése