Megint vers..

Egy tehetetlen tettes

Hazug lelkednek nincs vissza út,
mert ez már túl mélyre fúrt kút.
Zuhansz,de kezet senki sem nyújt.
Gondolkozz el tetteiden!
Sok mindent tettél, de mit nem?
Tépett szívű ül a kút mellett.
A világon semmit nem tesz,
Mert egy szívtelen dög lett.
Te tépted ki szívét, mit már 
vissza nem kaphat. Érte kár.
Mert ő volt a mindened,
de szívét, lelkét  eltemetted
tetteiddel.  Ő csak ül és arca torzul
a kút mellet. A közönség nézi és gúnyol.
Leköpik, és szégyenéért tapsolják 
azt az árulót, ki halálodért hibás.
Mert a kút mélye a víz. 
És a víz mélye a vér.
A tehetetlen, kit magad gyilkosának mondasz,
most a kút szája fölé hajol. 
Könnycseppeket hullat.
És maradék szíve átkarol.
Könnycseppjei elérik megmaradt élted,
hogy befejezzék vízi temetésed.
*namaeja*

Borostyántemető V.

Reggel

- Normális vagyok, normális vagyok, normális vagyok, normális vagyok, normális vagyok...vagy mégsem?...Mit kéne tennem? Ha elmondom anyáéknak biztosan hülyének fognak gondolni és bezáratnak valami intézetbe. Lehet jobb is lenne. Nem, nem!

Már reggel fél öt volt. Valamit kezdenem kellett magammal, de nem tudtam, hogy mi tévő legyek. Felmentem a szobámba ismét. Körül néztem, hátha találok valami elfoglaltságot. Félig kilógva bámultam ki az ablakon és mélyen szívtam a levegőt tüdőmbe.  Ajtónyitást hallottam, szívverésem az idegrohamtól felgyorsult. Rögvest hátrafordultam.

- Bree, minden oké? - suttogta apa, lassan kitárva az ajtót.

- Mi? Ja, igen...persze..., mi a gond? - beszélten zavartan.

- Hallottam az előbb a hangodat a földszintről. Biztosan rendben vagy? - kérdezte aggódó hangon.

Összeszorítottam ajkamat és hunyorítottam szemeimmel, hogy visszafogjam sírási hajlamomat. Odasiettem apához és erősen belékaroltam.

- Semmi gond - éreztem, hogy mosolyogva beszél hozzám.

Apa visszaölelt és megnyugtatott. Légzésem egyből nyugodtabb lett, de a könnyek nem fogytak el. Úgy éreztem, apa ölelése biztonságot ad és megóv a sok hülyeségtől, ami velem történik.

- Valami nem stimmel, amióta itt vagyunk. Nagyon nem!

- Nyugodj meg! Hamarosan megszokod, megértelek, hogy ez most fura és idegen neked - hangja egyre jobban elérte a szívemet.

De én nem hagytam magam:

- Nem fogom megszokni! Nem tetszik - vágtam vissza durcás hanglelytéssel.

- Rendben, megértettem. De most hagy abba a sírást, mert hamarosan iskola és szerintem nem szeretnél teljesen feldagadt szemekkel beállítani az első napon.

Kisebb sokkot kaptam az iskola szó hallatán. Teljesen kiment a fejemből, hogy ma van az első napom az iskolában.

-Te atya ég! Teljesen elfelejtettem! Most komolyan, ilyen zombikórosan kell látniuk az új osztálytársaimnak?! - Szakadtam le apukám mellkasáról.

- Feküdj vissza egy kicsit még aludni, van még időd - mondta apa.

- Igen az lesz...köszönöm, hogy bejöttél hozzám! És ne haragudj, de tegnap sem voltam a toppon! Szeretlek - mondtam lesütött fejjel, bánkódó hangon.

Apa rám mosolygott és lassacskán kifáradt a szobámból.

- Ja tényleg! Apa, figyelj! Ha lesz egy kevés szabadidőd, akkor egér és patkányügyben szerintem át kéne kutatni a házat, mert szoktam hallani motoszkálást és kopogást.

- Rágcsáló? Kétlem. Még a beköltözés előtt megtisztítottam tőlük a padlást, de köszönöm, hogy szólták, majd még egyszer átnézem! - és kiment az ajtón.

Nekirohantam az ágyamnak és pánikszerűen ficánkolni kezdtem. Új iskola, új emberek, egy csomó új fiú. 16 éves voltam, de még nem volt fiúm. Nem is tetszettek. Persze helyesek, de éretlen barmok. Meg én sem voltam valami vonzó és csinos álomnő. Lehunytam a szememet és próbáltam elaludni, de szemhéjam alatti sötét helyett egy csomó jóképű srác fogadott. Izgatott voltam és eszembe se volt aludni. Le is ugrottam az ágyról és kirántottam a ruhás szekrényem ajtaját, hogy kiválasszam az első napra alkalmas ruhaviseletet. Hamarosan felkelt a nap és igazán elkezdődött az új életem. Az iskolakezdés izgalma tökéletesen elfeledtette velem az elmúlt 24 óra fusztráló eseményeit.