Ellenszenv
A rémisztő események hamar kimentek a
fejemből, de a tudatalattim azt sugallta, hogy kerüljem el a ház borostyánnal
fedett oldalát. Második napomat töltöttem új szobámban, így az esti, sötétben
való járkálás még gondot okozott. Másnap iskola volt így minden időmet
lustálkodással töltöttem. Éppen a falam társaságát élveztem, mikor anya kiabált
a konyhából:
- Briana! Légy szíves
szaladj el a boltba! Sütök sütit.
Semmi kedvem nem volt
kimozdulni. Úgy tettem, mint aki semmit sem hall. Persze ez csak rövidtávú
megoldás volt a problémámra, hiszen anyukám addig beszélt a mozgás és a friss
levegő fontosságáról, hogy inkább egy kicsit távol lettem volna a
hangforrástól. Később kiderült, hogy a sütisütős ötlet azért kapott szárnyra, hogy tudjuk valami aprósággal kedveskedni, amikor köszöntjük szomszédainkat . Végül is mit vártam
az én amerikai sorozat rajongó anyámtól?
Sikeresen megindult a problémáim dominósora,
hiszen naiv fejjel indultam el egy teljesen idegen kisvárosban. Igyekezve véstem agyamba
az utcaneveket. Az élelmiszerüzlethez el-el találtam. Hiába volt a séta, mert a
bolt már bezárt. Tettem egy nagyobb kört a környéken új lehetőség után kutatva.
Kezdtem rosszul érezni magam. Végül egy éjjel-nappali üzletre találva sikeresen teljesítettem küldetésemet. Végül a haza vezető út megjegyzése, mégis
felülmúlta képességeimet. Fényesen sütött a nap, az utcák mégis üresek
voltak. Már lassan komolyan aggódtam. Kellett nekünk elköltözni? Új otthon, új
iskola, új környezet. Minden olyan dolog,
ami szőnyeg alá söpörte azt a kevéske önbizalmamat. Részben apám munkahelye miatt költöztünk el. De nem is értettem, miért nem lehettem volna én is kollégista, mint nővérem, Lala?...
A nagy panaszkodás közepette megláttam egy
idős nénit nekem háttal sétálva a járdán. El nem szalasztva a lehetőséget
odarohantam, hogy útmutatást kérjek. Megszólítottam, de a néni nem fordult
felém. Sőt inkább gyorsabbra fogta lépteit, mintha elakarna kerülni. Utána
siettem, hiszen más lehetőségem nem volt a hazajutásra. Megállítottam a hölgyet:
- Elnézést, de
megkérdezhetem, hogy... - kezdtem bele mondanivalómba, de a néni hangos
kiabálásba kezdett.
Nem tudtam mire vélni a
dolgot. Nem foghattam meg a vállát olyan erősen, hogy fájdalmat okozzak neki. A
nő rám bámult, szeme kitágult, arca eltorzult, mint aki rémet látott.Tekintete könnyesé vált.
Én is megijedtem a helyzettől. A sikító ember, ellökött magától, hogy én a
földre estem. A sokk hatása alatt, a nő elrohant, üvöltve valamit eltorzult
hangon. Én pedig rémülten hívtam fel anyukámat, hogy sürgősen jöjjön értem. Pár
perc múlva meg is érkezett. Sietve szálltam be az autóba. Nem értette a
helyzetet. Én elmondtam neki a történteket. Megígérte, hogy legközelebb ő is
velem jön.
A mai délelőtt katasztrófa volt. A délután sem
alakult jól. Két házhoz csöngettünk be,
de sehol sem nyitottak ajtót. Pedig biztosan láttuk, hogy az imént értek haza.
Ami nagyon bizarr volt, hogy minden házon piros festékkel festett strigulák voltak bekarikázva. Mintha a
házak egy másik módon is jelölve lennének, nem csak az utcai számozás.
Anyukámra pillantottam:
- Semmi gond. Biztos meg
van rá az okuk. Nem veled van a gond - öleltem át.
- Miért olyan
ellenszenves mindenki? - suttogott kétségbeesetten anya.
- Nézd azt a vörös
virágot! A régi lakóhelyünkön nem nyílt ilyen. - gyorsan tereltem a témát egy kertbeli virágra mutatva.
Az utolsó próbálkozásunkat
tettük egy háznál, aminek falát szürkére festették és Stourloson vezetéknév
volt feltüntetve. Ezen a házon csak egy vörös kör volt viszont, a vonalak
kimaradtak. Már háromszor csengettünk, de semmi. Megláttam hogy az egyik
függönyözött ablaknál egy alak állt. Egy igen fiatal lány. Életemben nem láttam még,
mégis olyan érzésem volt, hogy még ha nem is fizikailag, de valami zavart
benne. Hogy is ne zavart volna, hiszen szeme olyan gyűlölettel szúrt engem,
amit nem tudtam mire vélni. Anya már indult visszafelé.
- Várj! Az a lány kinyitja
az ablakot! - fordultam felé.
A függöny mögül kilépve, megpillantottam
arcát. Tévedtem. Biztosan velem egykorú vagy talán idősebb volt.
- Athalie! - üvöltött
felém.
-A-Athalie? - ismételtem
suttogva.
Athalie. Hallottam már
valahol, hogy.. Athalie.De hol?Ez egy név lenne? Valakinek a neve...
- Takarodj innen Athalie!
- szakította meg gondolataimat a lány.
- Várj! Én nem tudom miről
beszélsz! Mégis milyen Athalie? - kérdeztem vissza.
A lány becsapta az
ablakot. Az üveg csodával határos módon nem tört ki a nagy erőkifejtéstől. Anya
hatásos meglepetésben részesült. Most valami hasonló történt, mint pár órával
ezelőtt. Lefagyott a történtektől. Úgy kellett hazarángatnom, mint aki
egy szobrot cipel haza.
*namaeja*
