egy vers

A régieknek

Könnycseppeket hullatok értetek,

kiket szánok, hisz romlott életetek

már messze jár enyémtől.

Hogy ki jó és ki rossz?

Számomra nincs gonosz,

és cselekedetem nem viszonoz.

De elmém nem feled

és lelkemen szorítja a kötelet,

melyet ti csomóztatok valómhoz.

Szándékotok érthetetlen,

munkátok zavaros.

Szándékotok a való? vagy valami más birtokos?

Sötét tekintetetek,

csak feszíti a kötelet,

mihez már hibátlanul értetek.

Arcom mozdulatlan, hangom néma.

Érzelmeimet hamarosan kivájta az a mérhetetlen sok héja.

Melyeket magatok űztetek rám.

Én sem vagyok jó. Sőt teljesen hibás.

Én voltam az, ki minden problémát kiás.

Önző voltam...

Ösztönöm őszinteségért kiáltott.

És ezzel leromboltam egy egész világot,

melyet magatok köré építettetek.

Bűnbak voltam és az is maradtam.

Mérgezetten hadartam,

amit már bánok.

Magam ellen hívtam azt a világot,

hol magam is élek és félve kiáltok:

Hagyjatok békén!

Szemeimet lehunyom és bánom az egészet.

De nincs mit tenni, mert ezt hozta a végzet.
Most már  jó helyen állok és várok
Könnyem csordul, de már nem kiáltok.

 *namaeja*

Borostyántemető l.

 Az új házunk

 Nagy levegőt vettem és kiszálltam a kocsinkból. Anya izgatott viselkedése egy kicsit engem is kíváncsivá tett.Nemrég döntöttük el, hogy elköltözünk. Én apáékra hagytam a ház választását. Nem igazán voltam oda a lakásnézegetős és efféle dolgokért. Főleg, hogy végül kertes ház lett a társasházból.

 Anya a szemem elé tette a tenyerét és folyton csak azt ismételgette: Ne less! Ne less!

Egy ideig földes részen sétáltunk, de pár lépés után szilád talajt éreztem lában alatt. Hirtelen a két meleg kézfej eltűnt az arcomról és a napsütés elég kellemetlenül jött a pár percig megszokott sötét után. Megpróbáltam a házra koncentrálni. Kellemesen csalódtam a szüleim ízlésében. Egy kétszintes átlagosnak mondható családi ház volt. Fala pitypangsárga és üvegablakai fehér kerettel voltak körbevonva. Az ajtó hasonló színű festékkel lekent támlájával tűnt ki az erőssárga színből. Egyedül az én szobám keltette fel az érdeklődésemet, hiszen mégsem lakhat az ember kellemetlen környezetben. Belépve a házba, a nappali és a konyha az ebédlővel teljesen átlagosnak minősült. Felfelé a lépcsőn, úgy döntöttem, hogy az én szobámat hagyom utoljára az izgalom kedvéért. Elámultam az ősök hálószobáján. Soha sem gondoltam volna, hogy apa beadja a derekát anya nyüsztölésének. A szoba minden bútora bükkfából készült, egyedi darab volt. Kékeszöld függönyök függtek az említett ablakokon.

   És most jött az én szobám. Reménykedve gondoltam az előre elképzelt narancssárga falra és az üveges szekrénysorra. Anyukám azt mondta, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy jó és szép szobám lehessen. Nagyot dobbant a szívem amikor megfogtam a ajtókilincset. Már mosolyra húzódott a szám, mikor benéztem a szobába. De....minden köddé vált.

- Miiii?

Ebben a helyiségben egy régi ágy és egy gardróbszekrény állt. Ezeken kívül volt ott egy láda ami öregnek és porosnak hatott. Kétségbe estem. Lement a vérnyomáson. Azt hittem elájulok.

-Na? Hogy tetszik?-kiabálta  anya a hálószobából.

- Ez mi?-borzadtam el.

 Nem értettem: egyedül a fal volt sárga. de az sem narancsszín.

- Ez ugye nem?-estem még nagyobb kétségekbe.

Úgy éreztem mintha süllyednék egy feneketlen, sötét óceán mélyébe. De hirtelen egy kéz nyúlt értem. Apa szavai felhúztak a felszínre.

- Oh, ez? Lala szobájába még bele se kezdtünk.

.... Lala szobája,....Lala szobája,...Lala szobája... ezek a szavak ismétlődtek agyamban. Újabb levegőt vettem a véletlen poénnak tűnő esemény után és a következő ajtót mentem nyitni. Megláttam..-ez tökéletes!-egyből beleszerettem. Anyu és apu arcára puszit nyomtam és jobban körülnéztem. Hirtelen fáradalmak után kicsit lepihentem. Talán el is aludtam. Délután sétáltam egyet a ház körül, reménykedve, hogy találok valami érdekeset. Már a második kört tettem amikor felfigyeltem a ház oldalán futó borostyánra. Gyönyörű ezüstzöld színe magával ragadott. Gondoltam viszek néhány szálat a szobámba. Mikor hozzáértem az ághoz egy hatalmas lüktetést éreztem. Végül arra eszméltem, hogy a borostyán éles levele megvágta az ujjamat, de az előbb érzett lüktetésnek valami más oka volt. Percekig, akár fél óráig is ülhettem lezsibbadva a földön. Nem is értettem miért csak most vettem észre magam. Beszaladtam a konyhába és az egyik szekrényből előkerestem a raktapaszokat. A tapaszt igazgatva visszagondoltam az előbbiekre. Szinte fel se fogtam azt az érzést, de a hideg kirázott, ha csak megpróbáltam rágondolni. Végül leültem a tévé elé egy nyugtató tea társaságában.

első valami: Varjak

Varjak

Havazni kezdett. A lefagyott, jeges talajon egy ember rogyott össze. A földön fekve, teste hirtelen megfeszült, arca mégis nyugodt maradt. Sápadt tekintete egyre messzebb nézett a semmibe. Ruhátlan, sérülésekkel teli  teste hamarosan engedett a szorításból. Hosszú, fekete haja csomókban hiányzott . Egy lány, ki valaha angyal volt. De megfosztották szárnyaitól az emberek. Vagy inkább szörnyek, akiknek csak az a szép és jó, amit először annak gondolnak.  Ki ismerné azt a fájdalmat, mint ez a szegény, már-már halott élőlény érez, akit sosem fogadtak el? Mert a galamb galamb, és a varjú örökre varjú marad. Egy fekete és koszos madár. 
*namaeja*

csak blog.

sziasztok.

nemrég egy ismerősöm facebook oldalát nézegettem, amikor megláttam, hogy blogot vezet. nekem is rengetegszer eszembe jutott valami ilyesmi, mivel vannak rövid novelláim..vagy inkább rövid fejezeteim, amikből majd egyszer szeretném ha összeállna egy regény : ) ez az online írom ki  a mindenféle dolgaimat, a regényeimet stb. című szituáció igen gyakori jelenség, ahogy észrevettem...gondoltam beállok a tömegbe xd. nem várok el semmit az oldaltól. még arra sem számítok hogy tízen elolvassák a dolgaimat, de HÁTHA. a desing sem valami profi munka, sőt teljesen amatőr, de hát végül is a tartalom a lényegesebb számomra. 

*namaeja*