Reggel
-
Normális vagyok, normális vagyok, normális vagyok, normális vagyok, normális
vagyok...vagy mégsem?...Mit kéne tennem? Ha elmondom anyáéknak biztosan
hülyének fognak gondolni és bezáratnak valami intézetbe. Lehet jobb is lenne.
Nem, nem!
Már
reggel fél öt volt. Valamit kezdenem kellett magammal, de nem tudtam, hogy mi
tévő legyek. Felmentem a szobámba ismét. Körül néztem, hátha találok valami
elfoglaltságot. Félig kilógva bámultam ki az ablakon és mélyen szívtam a
levegőt tüdőmbe. Ajtónyitást hallottam,
szívverésem az idegrohamtól felgyorsult. Rögvest hátrafordultam.
-
Bree, minden oké? - suttogta apa, lassan kitárva az ajtót.
- Mi?
Ja, igen...persze..., mi a gond? - beszélten zavartan.
-
Hallottam az előbb a hangodat a földszintről. Biztosan rendben vagy? - kérdezte
aggódó hangon.
Összeszorítottam
ajkamat és hunyorítottam szemeimmel, hogy visszafogjam sírási hajlamomat.
Odasiettem apához és erősen belékaroltam.
-
Semmi gond - éreztem, hogy mosolyogva beszél hozzám.
Apa
visszaölelt és megnyugtatott. Légzésem egyből nyugodtabb lett, de a könnyek nem
fogytak el. Úgy éreztem, apa ölelése biztonságot ad és megóv a sok hülyeségtől,
ami velem történik.
-
Valami nem stimmel, amióta itt vagyunk. Nagyon nem!
- Nyugodj
meg! Hamarosan megszokod, megértelek, hogy ez most fura és idegen neked -
hangja egyre jobban elérte a szívemet.
De én
nem hagytam magam:
- Nem
fogom megszokni! Nem tetszik - vágtam vissza durcás hanglelytéssel.
-
Rendben, megértettem. De most hagy abba a sírást, mert hamarosan iskola és
szerintem nem szeretnél teljesen feldagadt szemekkel beállítani az első napon.
Kisebb
sokkot kaptam az iskola szó hallatán. Teljesen kiment a fejemből, hogy ma van
az első napom az iskolában.
-Te
atya ég! Teljesen elfelejtettem! Most komolyan, ilyen zombikórosan kell látniuk
az új osztálytársaimnak?! - Szakadtam le apukám mellkasáról.
-
Feküdj vissza egy kicsit még aludni, van még időd - mondta apa.
-
Igen az lesz...köszönöm, hogy bejöttél hozzám! És ne haragudj, de tegnap sem
voltam a toppon! Szeretlek - mondtam lesütött fejjel, bánkódó hangon.
Apa
rám mosolygott és lassacskán kifáradt a szobámból.
- Ja
tényleg! Apa, figyelj! Ha lesz egy kevés szabadidőd, akkor egér és
patkányügyben szerintem át kéne kutatni a házat, mert szoktam hallani
motoszkálást és kopogást.
-
Rágcsáló? Kétlem. Még a beköltözés előtt megtisztítottam tőlük a padlást, de
köszönöm, hogy szólták, majd még egyszer átnézem! - és kiment az ajtón.
Nekirohantam
az ágyamnak és pánikszerűen ficánkolni kezdtem. Új iskola, új emberek, egy
csomó új fiú. 16 éves voltam, de még nem volt fiúm. Nem is tetszettek. Persze
helyesek, de éretlen barmok. Meg én sem voltam valami vonzó és csinos álomnő.
Lehunytam a szememet és próbáltam elaludni, de szemhéjam alatti sötét helyett
egy csomó jóképű srác fogadott. Izgatott voltam és eszembe se volt aludni. Le
is ugrottam az ágyról és kirántottam a ruhás szekrényem ajtaját, hogy
kiválasszam az első napra alkalmas ruhaviseletet. Hamarosan felkelt a nap és
igazán elkezdődött az új életem. Az iskolakezdés izgalma tökéletesen
elfeledtette velem az elmúlt 24 óra fusztráló eseményeit.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése